Magyarországon elérhető műfordítóképzések
A műfordítás.bloglap.hu kiemelt célja, hogy információval szolgáljon reménybeli és gyakorló műfordítóknak a képzési és továbbképzési lehetőségekről. Szerencsére mindkettőből van már választék, mely lassan, de biztosan bővül.
Szakmai fórumokon gyakran indul vita arról, hogy kell-e képzés, érdemes-e súlyos pénzeket költeni ezekre, vagy értelmetlen az egész, hiszen úgyis terepen edződik a mester. Ám ezek az eszmecserék rendre oda futnak ki, hogy ennek a hivatásnak is vannak olyan fogásai, melyek nyelvtől függetlenül elsajátíthatók, és ez a folyamat sokkal gyorsabb és hatékonyabb, ha tapasztalt mentorok vezetésével zajlik. Ahogy Somló Ágnes szokta mondani: -- Miért kéne az új generációnak is feltalálnia a kereket, ha azt már megtette előttük valaki? Mennyivel hatékonyabb a munkánk, ha ők már azzal foglalkozhatnak, hogy tökéletesíteni próbálják az eredeti találmányt!
Ennek szellemében igyekszünk bemutatni az elérhető képzéseket, hogy az információk birtokában mindenki eldönthesse, számára melyik út a célravezető.

