Creative Commons Licenc
Ch-Molnár Éva: AVABLOG című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: muforditas.bloglap.hu

Fejléckép: Erik Tjallinks, Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc,

 

 

 

 


Belépés
Kereső

MAGYAR HANGJA: LENGYEL TÓTH KRISZTINA

Műfordító portrék

Északi fény

 

Hiszik, vagy sem, a bőven áradó angol nyelvű irodalmon, és a skandináv krimiken túl is pezseg az élet. Én éppen egy észt szerző történelmi regényét olvasom. Neeem, nem beszélek észtül, bár jól esik, hogy feltételezik rólam. Viszont van olyan ismerősöm, aki bírja a nyelvet. Nem középiskolás fokon.


 

Tóth Krisztával a Facebookon ismerkedtem meg. Mindketten tagjai vagyunk a Műfordítók csoportnak. Nagyjából semmit sem tudtunk egymásról, de a csoport többi tagjához hasonlóan, készségesen próbáltuk segíteni a másikat ötleteinkkel, tudásunkkal, átmeneti tudathasadásunkkal. Majd kiderült, hogy Kriszta észt nyelvből fordít. Tágra nyílt szemmel bámultam a monitort és csiklandós kíváncsiság moccant meg bennem. Kapóra jött az ÉSZT HÉT, melynek keretében kettős könyvbemutatót tartottak a Nyitott Műhelyben. Észt nyelven, magyar tolmácsolással. Az ott bemutatott egyik szerző, Tiit Aleksejev „magyar hangja” volt Lengyel Tóth Krisztina. Megszórtam őt néhány kérdéssel. Fogadják szeretettel.

 

A Műfordítók csoportban Tóth Krisztaként futsz. Nem egy könnyen lenyomozható név.

 

Hát nem. A Lengyel Tóth Krisztina nevet használom, ha irodalommal, fordítással kapcsolatos dolgokat csinálok.

 

Az ÉSZT Hét leírásában műfordító, tanár, mesemondóként mutatnak be, mesélnél erről kicsit bővebben?

 

A munkahelyemen magyar irodalmat tanítok külföldieknek, a saját cégemben pedig szerkesztéstől kezdve fordításon át mesemondásig, magyarnyelvtanításig mindent csinálok, ami szóval, írással kapcsolatos. Jól kiegyensúlyozzák egymást ezek a dolgok, a tanárként használt korlátozott nyelvhez ott a mesemondó nyelvi és képi gazdagsága, a mesemondó szabadságához ott a fordító fegyelmezettsége, a fordító és szerkesztő befelé forduló munkájához pedig ott a tanár nyitottsága.                                                                       Fotó: Borsos József

 

Hogy nézne ki a „Kriszta fordít” című kép?

 

Szerintem tollrajz lenne, karikatúra. A képen asztal megemelt laptoppal, egér, billentyűzet, a képernyőn kismillió megnyitott ablak. Az asztalon kupacban mindenféle, stabil hely a kávésbögrének és a csokinak. Az asztal mellett könyvespolc mindenféle szótárral, előtte szék. A szék stabil, nem gurul, nem billeg, és karfája is van. A szék mögött babzsákfotel, benne heverészik egy bolyhos, fehér zoknis-mellényes szürke cicka (a Tartui Cirmió), ő a fordítástámogatási szakértő. Ja, és Kriszta nincs rajta a képen, épp járkál, kávét főz, expedíciót szervez a hűtőszekrényhez az utolsó túrórudi felkutatására, bámészkodik az ablakban, vakargatja a macsek füle tövét vagy bármi mást csinál, aminek látszólag semmi köze a fordításhoz.

 

Hogyan kerültél kapcsolatba az észt nyelvvel?

 

Teljesen véletlenül. Magyar szakos voltam Miskolcon, és az első félévben fel kellett venni egy félévnyi finnt vagy észtet. A finn órán ültek negyvenen, gondoltam, jó lesz nekem arra az egy félévre az észt is, ott alig néhányan voltunk. A tanárnő, Nagy Judit behozott egy magnófelvételt, amelyen azóta már ismerős észtek mesét olvastak fel. Szerelem első hallásra, egy ilyen gyönyörű nyelvvel nem lehetett nem foglalkozni a továbbiakban.

 

Fordítasz más nyelvből is?

 

Szépirodalmat eddig még nem fordítottam más nyelvről (leszámítva a halovány, középiskolai orosz próbálkozásokat), egyebet fordítok néha angolról.

 

Véletlenek sorozata, vagy tudatos döntés, hogy műfordító lettél?

 

Nem tudom azt sem, hogy egyáltalán már műfordító lettem-e. Sosem jártam műfordítóképzésre, senki nem tanított a műfordítás trükkjeire (kivéve Valda Raudot, aki észt Salinger-fordító volt, ő tanított nekem egy apró mágiát a fordítás elkezdésével kapcsolatban). Magam alakítottam, alakítom a módszereimet, szabályaimat, persze odafigyelek, mások mit, hogyan csinálnak, de nyilván nincs egyetlen üdvözítő technika. Eddig még minden egyes fordításomból tanultam valami újat a fordításról is és magamról is. Remélem, ez még sokáig így marad.

Ha van egyáltalán olyan, hogy véletlen, akkor biztosan nagy szerepe volt benne, hogy fordítok. Pl. sokáig matematikával akartam foglalkozni, csak nem úgy alakult. A fentebb említett véletlen találkozás az észttel. Az, hogy sosem találkoztam senkivel, aki lebeszélt volna erről az útról. Az első könyvfordításom megbízása, pont az a szerző, pont az a kiadó, akikkel azóta is nagyon jó kapcsolatban vagyok. Lehet, hogy mindez véletlen, de az is lehet, hogy az égi hatalmak nyúlnak bele néha a dolgaimba.

 

Van-e példaképed, esetleg valaki, akit mesterednek tartasz?

 

Igen van, akit mesteremnek tartok. De ő nem műfordító, és sajnos már nincsen közöttünk. Szőke Györgynek hívják.

 

 

Mi volt az első műfordítói munkád?

 

Középiskolában oroszórán egy Puskin-vers. Csináltam is belőle egyből több változatot, egy kis stílusgyakorlat. A tanár természetesen csakis a pucér nyersfordítást tartotta elfogadhatónak.

Észtről gyerekversek voltak, amelyeket a tanszéki faliújságon publikáltunk, aztán, ha jól emlékszem, egy Andrus Kivirähk-novella.

 

Mi volt a legutóbbi fordításod?

 

Tiit Aleksejevnek Az erős város című regénye, nemrég jelent meg a Gondolat Kiadónál.

Fotó: Scholtz Kristóf

 

Utasítottál-e már vissza felkérést? Ha igen, miért?

 

Műfordítást észtről? Soha. Amúgy is ritka madár az ilyesmi: kis nyelv, periferiálisnak tartott irodalom, nem érti senki... Egyszerűen nem szabad visszautasítani semmit, mert legközelebb még az ötletig sem fog eljutni a megbízó. Igaz, eddig még nagyon nemszeretem-szöveget nem kaptam. Olyat igen, amit magamtól nem választottam volna, de tisztességgel megcsináltam azt is.

Egyéb fordítást néha utasítok vissza, pl. amikor épp szabadságon vagyok, és egy világvégi sziget csücskén ér utol egy munka, amit lehetőleg tegnapelőttre kellett volna megcsinálni, a téma pedig a liftaknaépítés szakmai rejtelmei.

 

Mely szerzőknek voltál már a „magyar hangja”?

 

Tiit Aleksejev, Tõnu Õnnepalu, Jan Kaus, Asko Künnap, Jaan Undusk, Andrei Hvostov, Mehis Heinsaar, Jüri Ehlvest, Hasso Krull, Kauksi Ülle, Elo Viiding, Peeter Sauter, Tiia Toomet, Olev Remsu, Andrus Kivirähk, némelyiküknek többször is

 

Szoktál-e együttműködést kezdeményezni a szerzőkkel, vagy magányos farkasként igyekszel megoldani a problémás pontokat a fordítás során?

 

Egy ideje igen. Amióta regényfordításokat is csinálok. Most megjelent fordításomban (Tiit Aleksejev: Az erős város) pl. úgy küldtem át a kérdéseimet a szerzőnek, hogy az eredeti szöveg lábjegyzetében benne hagytam mindenféle megjegyzésemet, a kigyűjtött bibliai idézetektől, a magamnak szóló előre- és visszautalások megjegyzéseitől kezdve az észt anyanyelvű barátaimtól megkérdezendő nüanszokig és a kontrollszerkesztőnek, szerkesztőnek szóló kérdésekig mindent, sőt még azt a kb. ötven kérdést is, amire a szerzőtől szerettem volna választ kapni. No, ezzel rendesen lesokkoltam a szerzőt, és azóta terjeszti az ezerkétszáz kérdéses lista legendáját.

Lengyel Tóth Krisztina Tiit Aleksejev ész íróval a Nyitott Műhelyben

Fotó: Scholtz Kristóf

Amúgy nagyon fontosnak tartom, hogy a fordítás csapatmunka. Amikor megtehetem, kontrollszerkesztővel dolgozom. Rajta kívül néha menet közben is kérdezek ezt-azt észt barátaimtól. Fontos a szerkesztő munkája is. És persze, fontos, hogy a szerző helyett ne nekem kelljen döntenem bizonyos kérdésekben, vagy csak akkor, ha szabad kezet ad ezekben.

 

Mi az első dolog, amit megteszel, mikor belekezdesz egy új fordításba?

 

Elolvasom az eredetit egyszerű olvasóként. Aztán elolvasom irodalmárabb szemmel, és figyelek, jegyzetelek, hogy majd mi mindenre kell figyelni akkor, ha ütöm be a szöveget a gépbe. Aztán elolvasom fordítóként, előfordul, hogy adatbázist építek a személy- és helynevekből, speciális dolgokból, előkeresem az idézeteket magyarul. Utána meg sokáig rágódom rajta, próbálom megcsinálni a szöveg nyelvét magyarul. Ez az a rész, amikor úgy tűnik, egyáltalán nem foglalkozom a szöveggel, sőt sokszor akár úgy is tűnhet, hogy épp semmit nem csinálok, csak bambulok kifelé a fejemből. Pedig de, csak nem túl látványosan.

És amikor már ennyi előkészítés után úgy látom, menet közben már nem kell megakadnom sok mindenen, akkor lendületből igyekszem bevinni a gépbe. Ehhez próbálok olyan körülményeket teremteni, hogy semmi mást ne kelljen közben csinálnom. Ez nagyon nehéz.

 

Mit csinálsz, ha már teljesen lefáradtál, de még mindig hátravan három oldal a napi penzumból?

 

Nem napi penzummal dolgozom. Egyrészt nem vagyok jóban a határidőkkel, másrészt, ha penzum van, akkor a mennyiségre figyelek, és nem élvezem a fordítást. Ha van valamiféle napi penzum, az inkább időbeli. Hogy pl. ma este hattól kettőig fordítok, időnként egy kis nyújtózkodás. De ez is változó. És ha mondjuk, már éjfélkor úgy érzem, fölöslegesen tipródom a szövegen, mert nem szól jól, amit csinálok, akkor abbahagyom.

 

Csend vagy zene kell munka közben?

 

Csönd. (Ha azt tekintjük „munkának”, hogy odagyökerezek a gép elé, és tolom be a szöveget.) Zene előtte és utána. Közben nem, mert idegesít, hogy más a zene ritmusa, mint a mondataimé. Régebben hallgattam zenét közben is, de amikor néha utólag olvasva a szöveget ráismertem, hogy jé, ez itt Bach, az ott Vivaldi, és visszaemlékezve tényleg az volt, akkor felhagytam vele. Azóta elég a panelházból átszűrődő háttérzaj: süketék tévéje, a harkály fúrógépe, a mosómedve kopogósan centrifugázó mosógépe, a sípoló vízvezeték, szörcsögő távfűtés és más effélék.

 

Ha szabadon választhatnál, kinek a művét fordítanád le mindenképpen és miért?

 

Van kb. 10-12 jelöltem, ismeretlennél ismeretlenebb nevek a magyar olvasó előtt. Az egyiket azért, mert nagy történelmi regény, a másikat azért, mert kis pszichológiai. Az egyiket azért, mert nagyon jó szerkezete van, a másikat a gyönyörű mondataiért. Az egyiket azért, mert határeset, hogy le tudom-e fordítani, a másikat azért, mert biztosan le tudom fordítani. Az egyiket azért, mert vicces, a másikat azért, mert szépséges, lírai szöveg. És így tovább.

MAGYAR HANGJA: LENGYEL TÓTH KRISZTINA hozzászólásai

  • Eszenyi Józsefné Éva Eszenyi Józsefné Éva:

    Én a vicceset kérem mindenképpen!
    Szerintem, az észt írók, ha tudnának magyarul, és elolvasnák a saját könyveiket, jobban tetszene nekik, mint az eredeti. De én elfogult vagyok, ezért mérvadó a véleményem.

Szólj hozzá

0.017 mp