Creative Commons Licenc
Ch-Molnár Éva: AVABLOG című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: muforditas.bloglap.hu

Fejléckép: Erik Tjallinks, Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc,

 

 

 

 


Belépés
Kereső

Anna McPartlin: Kicsit összetörtem, és? - Ha egy ajtó bezárul

 

-- Részletek--

 

Drága Jim!

 

Ideje, hogy beszéljünk Leslie-ről. Mindketten tudjuk, hogy makacs és elzárkózó, és mindketten tudjuk miért. Ha elmegyek, a világon senki más nem marad neki csak te, és tudom, hogy ez nagy kérés, de légy szíves tartsd rajta a szemed.

Már beszélgettünk arról, hogy újranősülsz, és tudod, hogy azt akarom: találj magadnak valakit, akit szerethetsz és aki szeret téged. Azt akarom, hogy legyen egy klassz új életed túlzsúfolt kórházak, elutasító orvosok, túlhajszolt nővérek és rák nélkül. Azt akarom, hogy találj valakit, aki erős és egészséges, akivel bekalandozhatod a világot, akivel szerelmeskedhetsz, aki nem okoz neked gyötrelmet és szenvedést. Fáj, amikor rád nézek, mert csak most értettem meg, micsoda önzés volt, hogy beléd szerettem, és most már Leslie-t is megértem.

Leslie jobb ember nálam. Tudom, hogy ezt olvasva valószínűleg felröhögsz, de akkor is így igaz. Végig nézte, ahogy az egész családját elviszi a rák, és mikor Nora halála után mindkettőnknél kimutatták, hogy hordozzuk azt az alattomos gént, úgy döntött, hogy ő nem fog olyan fájdalmat okozni senkinek, mint amilyet Nora okozott Johnnak és Sarah-nak, és amit én okozok neked. A rák előtt eleven volt és vicces, kedves és gondoskodó, és velem még most is az. Nem boldogultam volna az ő gondoskodása nélkül. Persze néha beszól neked, de jobb ha tőlem tudod, tisztában van az anatómiával, szóval ha seggfejnek hív, engedd el a füled mellett és légy kedves.

Azt gondoltam kishitű. Azt gondoltam, hogy családként már eleget szenvedtünk és hogy mi mindketten túléljük. Úgyhogy terveket szőttem, és szerelmes lettem, és egy darabig nagyon klassz volt az életünk, de aztán az az alattomos gén beköszönt. Most meg látom, hogy te majdnem olyan betegnek tűnsz, mint amilyennek én érzem magam és rájöttem, hogy Leslie nővérem pontosan tudta mit csinál, mikor Simonnal szakított és szinte teljesen visszavonult. Végignéztem, ahogy eltűnik a saját életéből. Akkoriban úgy gondoltam becsavarodott, de most már tudom, mi értelme volt. Mások fájdalmát a sajátja elé helyezte. Végignézte John és Sarah szenvedését Nora után, és végig fogja nézni, ahogy te szenvedsz utánam, és bár az ellenkezőjét mutatja, szeret téged és fájni fog neki, és ez is meg fogja erősíteni őt, hogy jól teszi ha egyedül marad, várva a diagnózist, ami talán sosem jön.

Én vagyok az utolsó családtagja, és az utolsó barátja. Még azt sem engedte meg magának, hogy az unokahúgát megismerje, így ha én elmegyek senkije sem lesz, és ez kísért engem. Kérlek menj és éld az életed, de mindössze ennyit kérek, hogy néha-néha, akármilyen gorombának vagy elutasítónak tűnik is, keresd őt, beszélgess vele, légy a barátja, akkor is, ha nem viszonozza, mert ő itt volt mellettem, Apa, Anya és Nora mellett, és még a gondolatot is utálom, hogy mindezek után, amin keresztül ment, egyedül kell élnie vagy meghalnia.

Tudom, hogy állandóan ezt mondogatom és írom minden kis üzenetemben, meg a leveleimben erről-arról, de fogy az idő és szeretném, ha tudnád, megtiszteltetés volt a feleségednek lenni és, bár önzőnek érzem magam mindazért a fájdalomért, amit neked okoztam, tudom, hogy boldoggá is tettelek, szóval mindig erre gondolj és bocsáss meg nekem, mert, tudva mindazt, amit most tudok, szeretnélek és hozzád mennék újra. Gyanítom Leslie azt mondaná, hogy önző disznó vagyok, de ettől nyugodtan halok meg.

 

A te Imeldád

 

Imelda Sheehan 1996. Július 12-én, reggel nyolc órakor halt meg. Huszonöt éves volt. Jim, a férje, mellette volt, fogta a jobb kezét, nővére, Leslie, pedig az ágy túlsó oldalán ült, bal kezét fogva. Pontosan ugyanabban a pillanatban érezték mindketten, hogy eltávozott. Leslie-nek ismerős volt: a bánat óceánja hömpölygött és növekedett benne, de tudta mit tegyen: nyugodt maradt és hagyta, hogy a fájdalom elöntse. Jimnek iszonyú megdöbbentő volt: egyik pillanatban a felesége még élt és küzdött minden lélegzetvételért, a másikban halott volt és néma. Elengedte Imelda kezét és hirtelen felállt, olyan hirtelen, hogy majdnem elesett. Visszanyerte az egyensúlyát és maga köré fonta a karjait. A szoba sarkában állt, miközben az orvos és a nővérek érkeztek, hogy megerősítsék a halál időpontját.

Leslie ült halott húga mellett, fogta a kezét, amíg hagyták. Jim sírt, és a szülei, fivérei és barátai mind vele foglalkoztak. Leslie egyedül, dermedten ült. Tudta, hogy a fizikai fájdalom, amitől úgy érezte, hogy a szíve mindjárt felrobban és a fülei annyira csöngtek, hogy attól tartott, vérezni kezdenek, idővel szertefoszlik, ahogy a dagály is visszahúzódik, és vele együtt Imelda is egyre messzebb és messzebb sodródik, míg végül csak egy távoli emlék lesz. Csak arra való, hogy húga elvesztését tovább nehezítse. Leslie nemrég töltötte be a huszonkilencet.

 

...

 

Tom letette a telefont, és az anyósához, Bredához fordult, aki a konyhaasztalnál ült. Törékenynek és kicsinek látszott. Könnyek közt mosolygott Tomra. -- Nagyon ügyes voltál, drágám -- mondta.

-- Meg kellett volna adnod ezt a számot -- mondta Eamonn, miközben fel-alá járkált. Eamonn Alexandra bátyja volt; sosem jöttek ki igazán Tommal. Alexandra eltűnése tovább növelte köztük az ellentétet.  -- És el kellett volna mondanod, hogy kiborult, mert nem esett teherbe.

-- Annak semmi köze ehhez -- mondta Tom. -- Jól volt, boldog volt.

-- Te csak simán nem akartad észrevenni!-- Eamonn kiabált. -- Teljesen összetörte őt, te meg nem akartad észrevenni!

-- Ezt szívd vissza, Eamonn -- mondta Tom, felé indulva.

-- Te fogsz szívni, csak gyere -- mondta Eamonn, és nekigyürkőzött, mint aki verekedni készül.

Breda odakiáltott a két férfinak: -- Hagyjátok abba, mindketten!

Alexandra apja felállt a székből, amiben eddig kint a teraszon ült. Elnyomta a cigarettáját, és bejött. -- Most menjetek haza -- mondta Eamonnak és Tomnak. -- Menjetek haza, mielőtt olyat mondotok vagy tesztek, amit később megbántok.

Eamonn és Tom bólintott és elnézést kért. Breda megint sírt. Ránézett Tomra, aki tíz évet öregedett tíz hét alatt

Mikor Tom indulni készült Breda megölelte, és Tom érezte az asszony összes bordáját. Tom fülébe súgta:

-- Még mindig velünk van – érzem. A Jóisten vigyázni fog rá. Nincs egyedül mert Isten vele van.

Tom bólintott. -- Próbálj enni, Breda.

Kijött, és beszállt a kocsijába. Ült néhány percig, és még mindig ott volt, mikor Eamonn kijött a házból. Eamonn a kocsiablakhoz sétált, és megkopogtatta. Tom letekerte.

-- Nem érdekel, mit mond a rendőrség -- mondta Eamonn. Nem érdekel, mit mond anyám. A te hibád. Én téged okollak.

Sarkon fordult, és az autójához ment, beszállt és elhajtott, otthagyva Alexandra szüleinek kocsibehajtóján a kisgyerekként zokogó Tomot.

Jaj, Istenem, kérlek, kérlek, hol van? Hozd őt haza hozzám, kérlek, kérlek, hozd őt haza! Sajnálok mindent, amit tettem. Bocsáss meg, és hozd őt haza!

Alexandra akkor már kilenc hete és két napja tűnt el.

 

 

Az eredeti "The One I Love" című műre vonatkozó minden jog fenntartva a szerző, Anna McPartlin illetve a Penguin és a Poolbeg kiadók álltal.

Creative Commons Licenc
Molnár Éva Kicsit összetörtem, és? című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Based on a work at annamcpartlin.com.
Permissions beyond the scope of this license may be available at www.muforditas.bloglap.hu.

0.055 mp