Creative Commons Licenc
Ch-Molnár Éva: AVABLOG című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: muforditas.bloglap.hu

Fejléckép: Erik Tjallinks, Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc,

 

 

 

 


Belépés
Kereső

Anne Goodwin: Négy Üdvözlégy

 

Maria a Saint Michael’s Road új szendvics bárja felé tart éppen, csendesen rágódva a fenséges csirkés relatív előnyein a majonézes tonhalassal szemben, mikor kiszúrja az utca végén felé kacsázó Grahamet. Legalábbis, mintha ő lenne, ilyen messziről nem lehet biztos benne, de hát ki más viseli még kiengedve gyérülő, vállig érő, ősz haját? Úgy tűnik, nem vette észre Mariát, valószínűleg rá van csatlakozva az mp3-lejátszójára, és ha Rolling Stonest hallgat megáll vele az idő, de eszében sincs ott lófrálni, míg megbizonyosodik róla. Van még egy pillanatnyi ideje, hogy visszalépjen, és a templomkertben keressen menedéket.

 

Most viszont, hogy már ott van, elveszettnek érzi magát. Mi több: nevetségesnek. A fektetett sírkövek közt nem igazán van hol elrejtőzni és, ha netán Graham észrevenné, hogy ott lapít, meglehetősen nyilvánvaló lenne, hogy őt próbálja elkerülni. Gondolkodás nélkül megindul a gyalogúton a bejárat felé, és lenyomja a recsegő kilincset.

 

Csodák csodája, a templom nyitva van. Nehéz elképzelni, hogy háromnegyed egykor egy szimpla hétköznap miféle szertartás folyhat, de a puszta tény, hogy bármi is folyik, majdnem elég ahhoz, hogy visszaadja hitét Istenben.

 

Maria beóvakodik. A levegőben nyirkos tömjénillat keveredik a spórolós hideggel. Három fa padsor áll szemben egy hármas oltárral, melyet egy letisztultabb kor kőszobrai szegélyeznek. A homályt alig több mint egy állványra való mécses tartja sakkban a jobboldali mellékoltár mentén, meg a kinti világból beáramló fény, ami, az ólomüvegen átszűrődve, akvarell-árnyakkal borítja a padló kőlapjait. Maria kabátját maga köré ölelve araszol előre.

 

A gyertyák megvilágította oltártól pár sornyira térdel a maroknyi gyülekezet: asszonyok szentháromsága; ősz hajuk hullámai olyanok, mint a tojáshabból készült sütemények. Sehol egy miséző pap. Lehet, hogy az asszonyok a szertartás kezdetét várják. Maria becsusszan egy padba vagy hat sorral hátrébb, hogy figyeljen és velük várjon. Nem térdel le. Már a pad is elég kényelmetlennek tűnik. A gyomra korog, így megígéri neki, hogy csak egy pillanatig marad. Csak hogy lássa, mi történik. Csak míg Graham biztos távolságba kerül.

Megnyikordul egy ajtó. Tekintetével követi a hangot a jobb oldalfalból kiszögellő faburkolatú fülkéig, egy nyilakkal átlőtt, félmeztelen szent ólomüveg képmása alatt. Zöld tűzött dzsekis nő lép ki, és elbiceg a középső padok felé. Az egyik habsüti-hajú asszony feláll, hogy átvegye a helyét a fülkében.

 

Maria mosolyog. Ezek az asszonyok nem arra várnak, hogy jöjjön valaki, és vezesse az imát az oltár mögül. Mindannyian a saját privát szertartásukért jöttek: a gyónás szentségéért. Mindössze a vékony elválasztóval köztük: egy öregasszony és egy pap. Ez felfedi vétkeit, amaz feloldozza. Ezt a hatalmat Maria mindig nagyra értékelte.

 

De, jaj, a várakozás gyötrelme. Maria jól emlékszik rá. Ahogy tétován ellépked a már térdelők mellett, folyamatosan ismételgetve a bűnöket, amiket majd a pap elé tár, ha rá kerül a sor. Tele a szája egy egész hónapnyi gaztett szörnyű lajstromának fanyar ízével. Az égető szégyen, hogy ki kell mondja őket, még ha csak a szelíd Harrison atyának is, aki képes volt elsütni egy viccet a vasárnapi prédikációja közepén, annyira együtt érzett a gyerekekkel, akik becsülettel küzdöttek, hogy végig nyugton üljenek. A félelemre, hogy ezegyszer még ő is túl súlyosnak ítéli a bűneit, eltolja a köztük lévő elválasztórácsot és közli, hogy Isten sem tud megbocsátani. Azt a szaggató rémületet még a legjobb barátjával sem tudja megosztani, aki ott térdepel mellette.

 

A tűzött dzsekis nő elővesz egy mélyvörös olvasót a zsebéből, és letérdel néhány sorral Maria előtt. Jobb kezével a homlokától a mellkasához, onnan a bal, majd a jobb vállához közelít, majd leengedi. Mutató- és hüvelykujja közé fog egy gyöngyöt, miközben ajkai imájának szavait formálják.

 

A rózsafüzér. Maria negyven istentelen évet pörget vissza, ahogy megpróbálja felidézni furcsa számtanát. Tíz Üdvözlégy, az elején egy Miatyánkkal és a végén egy Dicsőséggel, egyenlő egy tizeddel. Öt tized egy hittitok. Egy hittitok tíz szemre. Fogalma sincs hány titok egy teljes rózsafüzér. Odáig sosem jutott.

 

Most azt figyeli, ahogy az asszony finoman morzsolgatja a szentolvasóját. Elképzeli, hogy oda megy, letérdel mellé, megkopogtatja a vállát, és odasúgja: Mit kaptál?

 

Egymás mellett térdelve, napszítta szőke hajukon fekete csipke mantillával, Maria oldalba bökte Bernadettet.

-- Mit kaptál?

 

Mindig Bernadett végzett előbb. Neki csak az az egy Miatyánk és néhány Dicsőség. Ezzel szemben Maria érezte büntetése súlyát. A lefüggönyözött elválasztó mögül Harrison atya azt mormogta: -- És elégtételként mondj el négy Üdvözlégyet.” Mindig ugyan az: négy Üdvözlégy.

ÜdvözlégyMáriaKegyelemmelteljesazÚrvanTeveledáldottvagyTeazasszonyokközöttésáldottaTeméhednekgyümölcse

Jézus,AsszonyunkSzűzMáriaIstennekszentAnyjaimádkozzálérettünkbűnösökértmostéshalálunkóráján. Ámen. Még ha elhadarta őket, mint valami nyelvtörőt, akkor is egy örökkévalóságnak tűnt.

 

A tűzött dzsekis nő halad tovább a rózsafüzérén. Jó sok bűnért kell vezekelnie. Pedig a kényelmes kabátjában, skót kockás gyapjú szoknyájában és praktikus barna cipőjében, ez az asszony olyan ártatlannak látszik. Olyan hétköznapinak.

 

Régen a négy Üdvözlégy nyugtalanította. Szerette volna tudni, hogy mindez azért van-e, mert egy Mariától többet várnak. Isten anyjáról nevezték el, egy kislány vagy nő ettől magasabbra nem juthat, míg Bernadett csak egy szent volt. De honnan tudta a pap, mikor az arcát nem láthatta, hogy ő Maria volt?

 

Talán a bűnei voltak annyival förtelmesebbek, mint a barátjáé. -- Oldozz fel, Atyám, mert vétkeztem. Utoljára négy hete gyóntam, azóta ezeket a bűnöket követtem el. Veszekedtem, hazudtam, engedetlen voltam...

 

Négy évtizeden keresztül, Maria megborzong. Ez a litánia mindig ugyanazokból a gaztettekből, hónapról hónapra, változatlanul. Hogyhogy sosem kérdezték meg, minek ez az egész?

 

-- Na és? -- mondta Bernie, mikor elmondta neki mit tett. -- Időnként mindenki megbotlik. Ezen ne izgasd magad.

 

A tűzött dzsekis nő keresztet vet, és visszateszi a rózsafüzért a zsebébe. Lassan, nehézkesen áll fel.

 

Egyszer egy hónapban, vasárnap délután, ő és Bernadette gyónni mentek. Maria minden hónapban azon izgult, hogy Harrison atya azt mondja, Isten nem tud neki megbocsátani. Úgyhogy mindig ott volt az a csodálatos enyhülés, mikor vége lett, mikor kiléphetett a napfényre, tisztára suvickolt lélekkel. Hogy tovább léphessen, és elverhesse a zsebpénzét savanyú cukorkára és kandírozott ananászra, és lakmározhasson a hintán. Hogy legyen néhány boldog órája, anélkül, hogy a veszekedés, a hazugság és az engedetlenség szégyenfoltja elhomályosítaná Isten szeretetének fényét.

 

A tűzött dzsekis nő kilép a padból. Térdet hajt, ismét keresztet vet, és megfordul. Ráncai ellenére arcát üdvözült ragyogás járja át. Elbiceg Maria padja mellett a kijárat felé.

Maria az üresen hagyott helyet bámulja, ahonnan az asszony az előbb felállt: a faragott pad, a párnázott térdeplő, itt-ott egy énekeskönyv. Az üresség. Elképzeli, hogy a nő visszajön, karon fogja, és átvezeti, hogy csatlakozzon a bocsánatra váró bűnösök sorához, Szent Sebestyén ólomüvegen felmagasztalt szenvedése alatt. A tűzött dzsekis nő ott térdelne vele, bátorító közhelyekkel segítve őt át a várakozáson. Azt ígérné neki, hogy megkönnyebbül, ha rá tudná venni magát, a gyónásra.

 

A kemény ülőkétől sajgó feneke visszahozza a valóságba. Hogy mondhatná el a papnak, amit tett? Csak a gyerekkori szavai vannak a gyónáshoz. Grahammal való botlása, ahogy Bernie mondta, felnőtt szókincset kíván. A hetedik parancsolat: Ne paráználkodj. Bepréselve a Ne ölj és a Ne lopj közé, az övé messze túl súlyos szabálytalanság ahhoz, hogy négy Üdvözléggyel el lehessen intézni.

 

-- Szemet szemért -- mondta Bernie. --Te is egyszerűen csak úgy játszottál, mint Nick.

-- Két rossz nem oltja ki egymást -- mondta Maria. Az ő viselkedésére nem mentség férje gavallér hozzáállása a házassági esküjéhez. Sovány vigasz, hogy Nick sincs abban a helyzetben, hogy elítélhesse; vagy, hogy megadja neki a feloldozást, ami után úgy sóvárog. És ezeknek a papoknak — a mindenféle kétséges viselkedésre alibiként szolgáló rituáléikkal — sincs hatalmában enyhíteni a bűntudatát. Semmi jóra sem számíthat, ha egy férfitől vár könyörületességet. De valamire mégis szüksége van. A bűne daganatként növekszik benne.


 

Az egyik habsüti-frizura előbukkan a fülkéből, és elcsoszog a jobboldali kis oltár felé. Az égő gyertyákkal teli állvány mellett bedob néhány érmét a falban lévő kis nyílásba. Kivesz egy új gyertyát a fa dobozból és, reszkető kézzel, meggyújtja a kanócot az egyik lángocska felett. Elhelyezi a gyertyáját a fém tartó elején és térdre ereszkedik az oltár előtt.

Bármit is gondolna Bernie, Maria vétkezett. Tett egy ígéretet Nicknek és megszegte. Ugyanakkor nincs ember, akinek joga lenne elítélni, nincs ember, akinek hatalmában állna feloldozni őt. És Isten sincs.

Belefáradt, hogy ebédidőben állandóan Graham elől kelljen kitérnie. Szembe kell majd néznie vele, megmondani neki, hogy szigorúan egy alkalom volt. De alig bír ránézni. Casino Royale feliratos paplanhuzatának, és a fürdőszoba polcon kinyitva hagyott aranyér kenőcsös tubusának még a gondolatától is undorodik.

Ha már egyszer megszegte a hetedik parancsolatot, miért nem tudta valaki olyannal csinálni, aki legalább tetszik neki? Tiszta ráfizetés, felesleges volt az egész, mint mikor fogyókúrázás közben tömény cukros csokoládé ízű édességgel vétkezik, miközben ehette volna a hetven-százalékos-kakaó-tartalmú igazit is. Aprócska kis élvezet tengernyi megbánásért.

Maria térdre hull. A négy Üdvözlégyre gondol. Arra gondol, hogy egy gyereknek sosem jutott eszébe megkérdezni, mit jelenthetnek a szavak.

Nincs ember, aki megbélyegezheti, nincs ember, aki felmentheti. És Isten sincs.

Előre hajol, homlokát összekulcsolt kezein nyugtatja, ahogyan negyven éve is. Rosszat tett, de itt az ideje tovább lépni. Ideje megtalálni a módját, hogy úgy viszonyuljon Grahamhez, mint akármelyik kollégájához. Ideje egy őszinte beszélgetésnek Nickkel, hogy van-e egyáltalán közös jövőjük.

Harcra készen emeli a fejét az oltárok, a kő szobrok, az ólomüveg ablakok felé.

-- Üdvözlégy Mária -- mondja maga elé. Nincs szüksége papra, hogy előírja, mi módon vezekeljen.

-- Üdvözlégy Mária -- suttogja, már nyugodtabban. Nincs Isten, de van Maria.

-- Üdvözlégy Mária -- mondja ki hangosan. A templom csendjében a hangja tapintatlannak hangzik. Pimasznak. Gyönyörűnek.

Nincs ember, aki megteheti. Nincs Isten. Csak ő. Egyedül. Vádolhat, felmenthet, tovább léphet.

-- Üdvözlégy Mária -- kiáltja, istentelenül a visszhangzó templomban.

A habsüti-fejek megfordulnak. Meglepettnek tűnnek, hogy látják Mariát ott térdelni, de hamar magukhoz térnek, s Mariára ragyogtatják legszentebb mosolyuk.

 

Az eredeti "Four Hail Marys" című műre vonatkozó minden jog fenntartva a szerző, Anne Goodwin által!

Creative Commons Licenc
Molnár Éva Négy Üdvözlégy című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
Based on a work at writingeastmidlands.co.uk.
Permissions beyond the scope of this license may be available at www.muforditas.bloglap.hu.

0.006 mp