MŰFORDÍTÁS

“Piaget was the first to study”...Formaldehyde...“cognitive development in children. The major components of his theory are”...Formaldehyde... What on earth...?? “Schemas, Adaptation, Assimilation and”...Formaldehyde... Uhhh, I seem to be a bit disoriented... “Accomodation.” No wonder. I've spent the last three hours listening to the Fundamentals of Online Education. The earplugs attached to my notebook are red hot. I badly need a tea.

---

 

Forma-what? Can't believe it's in the intermediate language exam... Nothing even similar in my dictionary. Cert fail. Dang.

“Pst”, the guy on the other side of the desk, “it translates «formalin»”. We both look around cautiously but none of the invigilators observe us. “It's a kind of preservative”, he adds.

“Thanks”, I mouth on him with a wry smile. Good God! A dead, stuffed sheep in a huge glass tank filled with this forma-something. Man, I'm only sixteen, what about my optimal emotional development? OK now stay focused! There' s still a lot to translate. But how did he know? He's got the same dictionary as me. Stay focused! Stay focused!”

 

“Hey! Thanks for the help with the preservative! How did you know?”, I asked him after the exam.

“Not from this dictionary, you bet!”, he laughed. “My dad's an ob-gyn, once he showed me a container filled with this liquid. A foetus was swaying in it.” Seeing the horror on my face, he laughed out. “Let's get something to drink before you throw up!” I could only moan my agreement. “A tea would be nice.”

 

...

 

“Schemas are units of understanding or linked mental representations stored and applied when needed.” It's much better now. A Lady Grey works wonders. Also, Professor Wirth's a brilliant lecturer. This course of hers on Coursera is rather a challenging expedition than an ordinary online course for which one pays a fortune and despite one's sweat and blood, it proves to be, well, ineffective. Just to be PC.

“Adaptation is the adjustment to the world. Assimilation is using existing schema to deal with new knowledge; while accommodation is the changing of existing schema because it does not work with new”...Formaldehyde... Oh no, not again! “knowledge.” This sheep-in-a-tank-of-preservative story really stuck in my mind... A sharp example of my juvenile translational inabilities.

 

Damien Hirst: Sheep in Formaldehyde (Source: www.think-differently-about-sheep.com)

 

Well, at that time for most of the students preparing for language exams, the L2-L1 translation was bugaboo. Mainly due to lack of background information. I surely had nothing to assimilate in that certain case. So to say I did not have the schema vital to tackle that translation back in nineteen-ninety-something. Aaaaand: it made me panic. A never-fading memory of a dozen of butterflies with sharp stainless steel wings flapping in my belly. No matter how efficiently I could adjust to the world, I had little knowledge about it. I used to prefer reading novels and poetry to watching news.

Looking back it was like living in a cookie jar. Life was delicious there, but the view certainly limited. It was enough to realise, that literature and the English language were my directions to go, but provided no insight to further possibilities.I had a faint idea of becoming a literary translator in time, yet I knew hardly anything about what this profession requires or where to go to study the rudiments. I was kind of blithe. Whatever it means at the age of sixteen...

In my secondary school and university years I was scooting to measure up to the expectations with the constant feeling of lagging behind. However quickly I could build schemas there was always a new segment of science, culture or simply the world around me waiting to be discovered. Translation at that time seemed to be lengthy business. No proper access to the World Wide Web, and still not enough experience, patience and insight. It took me fifteen years to catch up.

Part of the story that half of it has been occupied by my children. In the meantime being on maternity leave lifted the academic burden. I could read whatever I wished for and the limited amount of free time enhanced my speed and efficacy. Also: great ideas come when changing nappies or making sand balls – after a while your brain is not needed there. :) Otherwise I MUST use my brain almost 24/7. The insatiable curiosity of my kiddies makes me constantly adapt and accommodate my existing or recently built schemas. That's what I call Life-long Learning. I've become coony and knowing. And have a notebook with fast internet access. Nowadays translation is recreation. And I still have a long way to go.

 

…

 

“Mummy, I'm NOT going up the stairs to Grandpa!”

“What's wrong, Honey?”

“Afraid of the fish-head on the wall, in the passageway...”, my second-born stands rooted at the gate.

“You know it can't harm you, don't you? It doesn't live any more. Grandpa put it...”

“...into formaldehyde”, he cuts into, “I know. It's toxic and stinky but it preserves that big, round and ugly fish-head. I hate it!” He puckers up his lovely little lips.

Schemas needed in the situation: ticked. Adaptation and assimilation: ticked. Emotional development: adequate to his age. Four-year-olds are not fan of big, round and ugly fish-heads nailed up on the wall. No matter how well they know the process of preservation.

Pontosan egy évvel ezelőtt indult útjára a blog.

---

365 nap.

Volt, hogy napokig arra sem volt időm, hogy bekapcsoljam a gépet, de egy jó jegyzetfüzet mindíg kéznél volt. Van is benne egy rakás ötlet, ami még kidolgozásra vár.

Volt, hogy itt ültem a gép előtt, de használhatatlan voltam. A három kis "házi UFO"-m elrabolta az agyamat. :)

Szerencsére azért voltak "kegyelmi pillanatok", mikor idő, energia volt elég és még a múzsa is homlokon csókolt. Szóval született néhány bejegyzés és az oldal összesen 1333 lapletöltésnél tart. Remélem, hasznosnak, szórakoztatónak találta, aki idetévedt.

A háttérben pedig folyt a munka: fordítottam, kapcsolatot építettem, tájékozódtam, tanultam.

Eredményes és boldog első év volt. Úgyhogy most elfújom a virtuális gyertyát és kívánok valami klasszat a következőre is.

 

A Tamás nevű múzsának pedig ezúton kívánok boldog névnapot!

Számomra a non plus ultra, mikor kortárs prózát fordíthatok. Ehhez képest az első „hivatalos felkérés” klasszikus líra fordításra szólt. Elkeringőztem vele darab ideig, de megérte.

---

Kép forrása: www.tanclaz.hu

Az előző bejegyzésben már említett, az 1800-as években kiadott The Last of the Mohicans kötetből átvett, fejezetindító idézetek egy része nem okozott különösebb fejtörést a KindleVarázs szerkesztőinek.   Shakespeare   fordítások ugyanis már az 1790-es évektől elérhetők magyar nyelven, így szerzői jogi aggályok ne m nehezítették a munkát. De  William Cullen Bryant , Thomas Parnell, vagy épp T  homas Gray műveinek fordításába nem botlik bele minden sarkon az ember.

Before these fields were shorn and tilled,
Full to the brim our rivers flowed;
The melody of waters filled
The fresh and boundless wood;
And torrents dashed and rivulets played,
And fountains spouted in the shade.

William Cullen Bryant: An Indian At The Burial-Place Of His Fathers
 

E földeken eleink arattak s vetettek,
Folyóink duzzadva hömpölyögtek;
A víz dallama betöltötte
Hűs, hatalmas erdeinket;
Csermely fickándott, patak zúgott,
Az árnyban forrás buzgott.

 William Cullen Bryant: Egy indián atyái sírjánál

A három úriemberről én is maximum említés szintjén hallottam, nem tartoztak az irodalom kurzusok törzsanyagához.   

They do not sleep.
On yonder cliffs, a grizzly band,
I see them sit, they linger yet,
Avengers of their native land

Thomas Gray: The Bard - Pindaric Ode

Nem alszanak.
Ama szirteken – egy szürke társaság,
látom ülnek ők, még várakoznak,
a szülőföldjükért bosszút szövők

Thomas Gray: A bárd – pindaroszi óda

Rober t Burns   és  Lord Byron  művei  jobbára kortárs alkotók tolmácsolásában olvashatók, míg  Sir Walter Scott -tól a Lady of the Lake égen földön nem található. A neten is mindössze az ötödik éneket talált am meg Tótfalusi István fordításában, aki szintén kortárs. Viszont ezek legalább eredetileg is angol nyelven íródott művek, kis olvasgatás, ízlelgetés után megtaláltam a ritmust, a hangulatot. Csináltam egy nyers fordítást, aztán csiszolgattam, formáztam a sorokat. Megpróbáltam hozni a rímeket, a dallamot, a szótagszámot.

But though the beast of game
The privilege of chase may claim;
Though space and law the stag we lend
Ere hound we slip, or bow we bend;
Whoever recked, where, how, or when
The prowling fox was trapped or slain?
 

Sir Walter Scott: The Lady of the Lake
 

Midőn büszke vadra
Irányul a nemes hajsza,
Előnyét a gím megkapja
Eb szíját míg vadász oldja;
De ki tudja hol és hogyan
vész el a kóborló róka?

Sir Walter Scott: A tó aszzonya

 

Inkább izgalmas volt, mint bonyolult. De, nem tudom említettem-e már, hogy az az ominózus néhány sor az  Iliász ból, a Sir Alexander Pope -féle, angol verzióból való. Vagyis, mivel görögül nem tudok, a fordítást kellett továbbfordítanom. Ace Venturával szólva: „Fincsi, mi?”. 

 

A lezserség visszavág

 

Mivel Devecseri Gábor – aki mellesleg egy fél életen keresztül dolgozott Homérosz eposzának magyarra fordításán –, 1971-ben hunyt el, munkája még cirka 39 évig nem használható fel szabadon, ellenben minden valamire való könyvtárban és otthoni könyvespolcon ez a verzió található. Így nem volt más választás: az Iliász-idézeteket (is) újra kellett fordítanom. Az meg ugye, nem egy szabadvers... Finoman szólva. (Tegye fel egy kommentben a kezét, aki élvezettel végigolvasta! Szeretném megismerni, hogy fejet hajthassak előtte. :) Mint azt az érettségire szépen megtanultuk: „Időmértékes verselésű, versformája hexameter”. Aha. És mi az a hexameter és azt hogy hozom össze, ha az eredeti (értsd: angolra fordított) költeménnyel legalább köszönő viszonyban akarom tudni a fordítást? Pope munkája szép, szabatos, érthető, de csak nyomokban érhető benne tetten az a lüktetés és kötöttség, mely a magyar fordításnak sajátja. (Kapott is érte akkoriban hideget-meleget. :) A tartalom megértése az angol alapján jóval egyszerűbb de a verselést reprodukálni... Erős megbánással kezdtem visszagondolni a gimis irodalomórákra. Lehet, hogy meg kellett volna rendesen tanulni a versformákat. Akkoriban ez olyan mellékesnek tűnt.

Alapvetően mindig szerettem a verseket. Nagyon. Azokat is, amiknek egyszerű rímképlete, szabályosan dobogó üteme van. Azokat meg pláne, amik úgy áradnak, hogy – látszatra legalábbis – minden kötöttség hiányzik belőlük. Mert azt valahogy sosem értettem, miért érdemes annyit vacakolni azon, hogy milyen rendszer szerint követik egymást a hangsúlyos meg hangsúlytalan szótagok, vagy épp a rímek. Valami vagy működik vagy nem. Vagy átjön a mondandó vagy nem. Persze ez nagyban függ az olvasó személyétől, de én amolyan „ráérzős” típus vagyok.

Tizenhét évesen ezért néztem bambán arra a srácra, aki felvázolta kora-pubertás szösszeneteim rímképletét, s megpróbálta őket beilleszteni A Rendszerbe. Na ott jöttem rá, hogy tovább nem érdemes versírással próbálkoznom. Itt kevés az ihlet, meg a jó téma. Itt komoly képzettség is szükséges, a tálentumról nem is beszélve. :) Engem meg nem igazán vonzott, hogy fejben tartsam mondjuk a magyaros kilences jellemzőit.

Most viszont, mese nincs, vállalhatót kellett produkálni. Úgyhogy kerestem, olvastam, próbálkoztam. Kutattam szinonimák után, gyúrtam a szórendet. Megoldottam több módon, aztán kombináltam az eredményeket. Végső elkeseredésemben az egyik idézetet még a Devecseri-féle fordításban is kikerestem.

But plagues shall spread, and funeral fires increase, Till the great king, without a ransom paid, To her own Chrysa send the black-eyed maid.

Sir Alexander Pope: Iliad - translation

 

De dögvész terjed, s máglyák gyúlnak, míg a királyunk az
éjszemű lányt nem küldi vissza díjtalanul Khrűszébe.

Homérosz: Iliász - Sir Alexander Pope fordítása nyomán

 

Nagy munka volt, mivel a magyar fordításban cirka 6 sorban volt szétszórva az az információ, amit az angol 2 sor hordozott. Ráadásul a magyar tele volt elvont, klasszikus utalásokkal, melyek gyakorlatilag rokon értelmű kifejezésekként funkcionáltak, és sok helyen így oldotta meg Devecseri a ritmustartást. Ennek az angolban nyoma sem volt. Hihetetlen finomságokra bukkantam menet közben. Azt nem állítom, hogy sikerült hexameterré formálnom a kiválasztott részleteket, de érzésem szerint jól sikerültek. Elfogadták, megdicsérték.

A könyv – J. F. Cooper: Az utolsó mohikán – nemsokára megvásárolható lesz a KindleTékán, és remélem hamarosan a saját e-könyv olvasónkon is megnézhetem, hogy mutat a nevem e-tintával kiírva. :D

A cím feloldása: az e-ink, vagyis e-tinta, melyet az e-könyvolvasók használnak a tartalom megjelenítésére a szürke tizenhat árnyalatát képes megjeleníteni. Egy nemrég megjelent e-könyvben pedig végre az én nevem is olvasható, mint fordító. :) Bár csupán néhány sor az én munkám, nekem akkor is amolyan „kis lépés-hatalmas ugrás” hangulatom lett tőle.

---

 

A KindleVarázs magálmodójával, létrehozójával és motorjával, Fehér Péter PhD-vel nemsokkal az AVABLOG indulása után kerültem kapcsolatba, mikor is kortárs művek e-könyves kiadásának lehetőségeiről érdeklődtem nála. A KindleVarázs ugyanis egyedülálló színfolt a magyar e-könyves palettán. Rengeteg, igényesen megszerkesztett, Amazon Kindle-re optimalizált klasszikus, és néhány kortárs mű tölthető le tőlük; ingyenesen és szigorúan jogtisztán. A repertoár pedig folyamatosan bővül, ráadásul, minden újdonságra nyitottak. :)

A levelezésből azóta – megtisztelő módon – szakmai együttműködés alakult, melynek hozadéka a fent említett megkeresés. A KindleTékán ugyanis 2012 júniusában megjelent az első megvásárolható kiadvány is (Kvízvarázs 2012), melyet gyors egymásutánban követett még számos kötet, köztük olyan exkluzív, csak itt hozzáférhető művek, mint Krúdy Gyulától a Bukfenc. Az utolsó mohikán, James Fenimore Cooper örök érvényű „indiánosa” nyolcadikként érkezett.

A kép forrása:universalchannel.hu

(Beugrik valakinek a jó kis '92-es film verzió Daniel Day-Lewis-szal? Na, a könyv még attól is sokkal jobb! ;) S itt jöttem a képbe ééééén! Tadáá! A KindleVarázsos csapat ugyanis egy 1940-es kiadást digitalizált és ehhez egy másik, az 1800-as évekből származó, angol nyelvű Cooper kötetből, „csemegeként”, korabeli illetve klasszikus idézeteket kapcsoltak. Csakhogy ezek közül egyik-másik magyarul nem volt hozzáférhető, illetve a fordítás még jogdíj köteles, így adta magát a helyzet: ezt a néhány sort (újra) le kell fordítani. Fehér Péter megkért erre szépen, én meg gondolkodás nélkül vállaltam. Szerencsére. Mert ha gondolkodom, tuti nem vállalom. :) Volt benne vagy hat sor az Iliászból. Gyötrelmes hat sor...

Folyt. köv.

 

XIX. századi események kortárs feldolgozása

 

2012. májusában került itthon bemutatásra A holló (The Raven) című film. Egy elmosódott emléken kívül, hogy néhány részét Magyarországon forgatták, nem tudtam róla semmit. Ráadásul rég volt már az az egyetemi kurzus ahol Poe volt a tananyag, így csak gyanítottam, hogy a sztori itt-ott köszönő viszonyban sincs a valósággal. Egy valamiben voltam biztos: Poe írt tengerészről.

 

 

 

---

Ez egy amolyan nem-tervezett-esti-mozizás volt. A kritikákba sem botlottam bele korábban, így semmiféle előzetes elképzelés nem árnyékolta be az élményt. Szimplán kíváncsi voltam, hiszen szakmába vág: az eredeti végzettségem angol nyelv és irodalom szakos tanár. Ráadásul egy-két Poe íráshoz magánemberként is „gyengéd szálak” fűznek, így nem riasztott el a majd' két órás időtartam.
 

A hirtelen jött lehetőség okán pattogatott kukorica sem volt a kezünk ügyében. Hála a Magasságosnak. A kút és az inga inspirálta jelenetnél amúgy is végleg letettük volna.

A többi történetre is könnyen rá lehet ismerni, ha valaki kicsit járatosabb az életműben: A Morgue utcai kettős gyilkosságra vagy épp az Egy hordó amontilladora. S, ha már itt tartunk, az író egyetlen befejezett regényére az Arthur Gordon Pym, a tengerészre is, bár kicsit fonák módon. Poe-Cusackkel konkrétan letagadtatták a létezését.

 

A Marie Roget titokzatos eltűnése című novella inspirálta gyilkosság kapcsán kibontakozó színházi jelenetben rájönnek, hogy egy matróznak is köze van az eseményekhez. Miután ez idő alatt Poe házát felgyújtják, a gyilkost kereső Fields nyomozóhoz megy, aki elszánt tehetetlenségében épp hajónaplókat vizsgál. A felfokozott és kissé kétségbeesett párbeszéd során Fields rákérdez: ugyan már, írt-e Mr. Poe valamit tengerészekről? És igen, Poe-Cusack szemrebbenés nélkül nemet mond.

 

Mit mondjak, kicsit meglepődtem. Pillanatra el is vesztettem a fonalat. A film 1849-ben játszódik. Mivel az író halálát megelőző pár napra van a történet kihegyezve, utána már csak nem írhatta. A könyvespolcunkon viszont ott pihen az Arthur Gordon Pym, a tengerész. Azt írják benne, hogy először 1838-ban jelent meg. (Megnyugodtam. Tényleg nem utána írta. :) ) Eredeti címe: The Narrative of Arthur Gordon Pym of Nantucket. Valóban nem szerepel benne a „tengerész” szó és nem is illeszthető a a fent említett sötét történetek sorába. Inkább amolyan fura kalandregény, kis kannibalizmussal fűszerezve, de aligha indokolható hiba nem tudomást venni róla.

 

 

Véleményem szerint egy profi forgatókönyvírónak nem okozhat problémát, egy ilyen helyzetből kivágnia magát. Így két lehetőség marad:

1. A holló forgatókönyvírói túl sok kompromisszumra voltak hajlandóak.
2. A gárda kissé felületesen ismerte Edgar Allan Poe életművét.

Ki-ki eldöntheti, melyik kevésbé kínos egy 26 millió dolláros költségvetésű hollywoodi szuperprodukció esetén.

 

Kritikákat utólag olvastam. A szakma fanyalgott. Az amerikaiak, minden látvány ellenére „vérszegény próbálkozásnak” tartották. Az Origo kritikusa, Gyárfás Dóra, pedig magyaros vehemenciával húzta le a jegypénztárakban sem remeklő alkotást. Legjobban talán ő is azt fájlalta, hogy sok benne a minden alapot nélkülöző fikció. Többségük nehezen magyarázható, egy Poe nevével és legismertebb művével fémjelzett alkotás esetében. Valahol megértem a felháborodását. Ettől függetlenül a film nézhető. Tovább megyek: élvezhető. Egyszer legalábbis.

 

Tanárként viszont nagyjából arra tudnám használni, hogy eldöntsem, a biográfiát is olvasta-é a delikvens, vagy csak a filmet látta. Mint a magyar irodalomban a Bánk Bán esetében.

Számadás -- Gyónás -- Penitencia -- Négy Üdvözlégy.

Az Időseprők után  Anne Goodwin novellája is megtalálta a maga zenei kapcsolatát.

---

Anne Goodwin Négy Üdvözlégye alapvetően a katolikus gyermekkor és az "istentelen" felnőtt-lét izgalmas keveredése, melyet az idősíkok váltogatása tesz hangsúlyossá. A súlypont a gyónáson van, a gyakran felmerülő kérdésen: vajon egy 7, 8, 10 éves gyerek, majd később egy felnőtt is,  mennyire tudatosan veszi számba vétkeit. S főként: mennyire tudatos a megbánása. Érti-e már, hogy nem elég elhadarni: "teljes szívemből bánom ... erősen fogadom", majd a penitencia gyanánt kiszabott imádságokat, hanem a jóra komoly erőfeszítésekkel kell törekedni és a bűnt piszok nehéz kerülni. Pláne, ha az ember úgy érzi, ezzel elégtételt vehet valakin, mint az írás főhőse, Maria, aki kapcsolati válsága okán kényszerül szembenézni saját gyarlóságával. Házasságán belül átélt magánya és egy kiéleződött konfliktus vezették őt a templomba, majd a felismeréshez: csak magára számíthat. Csak ő indíthatja meg a párbeszédet, ő vethet véget a méltánytalan helyzeteknek, és ő nyithat új lehetőségek felé.

A Solidmen Számadás című száma szintén egy szembenézés. Átütően fogalmazza meg mindazt a dühöt, fájdalmat és szégyenérzetet, ami oly sokunknak ismerős: mikor úgy érezzük, kényszerpályán mozgunk, vagy "beragadtunk" egy boldogtalan helyzetbe, egyedül vagyunk, hiába vannak emberek körülöttünk. A zene kezdeti, kissé melankolikus, mégis feszes lüktetése abszolút összhangban van a szöveggel, majd a szám uszkve felénél felbukkan a megoldás lehetősége, amit aztán a felgyorsult ritmusra  - a szó szoros értelmében - bele is üvöltenek a nagyvilágba, (mint Maria a templom csendjébe: Üdvözlégy!):

 

 

"Mutass nekem szépet a tájban,

Legyél az élet az utcában!

Fogd a kezem, hogy álljak bátran,

szívemet végre forradni lássam."

Vagyis indulhat a párbeszéd, jöhetnek az új lehetőségek.

 

Mindkét szöveg letisztult, mély, lényegre törő. Lélekemelő. A zene pedig ... magáért szól. :)

 

A nyári forróságban lassabban halad a munka, de azért csak elérkezett ez a pillanat is: elkészült az első részlet fordítása Anna McPartlin "The One I Love" című regényéből. Egyelőre "Kicsit összetörtem, és?" a munkacíme, de ez még alakulhat. A "The One I Love" ugyanis elég furán fordítódik magyarra... A Pengiun adta ki így, de Írországban először "So what if I'm broken" címen jelent meg 2009-ben. Az amerikai kiadás pedig "Finding Alexandra" címen fut.  Biztos, ami biztos... :) Németül: "Was Aus Liebe Geschieh". Valaki lefordítaná ezt nekem?

A hátráltató tényező viszont nem a (cím)fordítás volt: azt annyira élvezem, hogy még a fogfájásom is enyhül, ha fordíthatok.  :) A megfelelő, jól passzoló, izgalmas, de nem TÚLsokat eláruló részek kiválasztása volt nehezebb, lévén, hogy ebben még járatlan vagyok. Elrágódtam rajta egy darabig, hogy melyik szál kapjon prioritást. Az elkészült részekből látszik, kik lesznek a fősodorban.

 

A "bemelegítő" itt olvasható:  KLIKK!

 

Jó szórakozást! Igyekszem a többivel.

A National Geographic Magazin 2012. júliusi számában található cikk egészen drámai számokat hoz a földön jelenleg használt nyelvek rohamos eltűnéséről. A világnyelvek térhódítása olyan ütemben halad, hogy "kéthetente kihal egy nyelv a világban" - írják. Alacsony lélekszámú, eldugott falvakban, körülvéve valamely nagy nyelvet használó közösséggel és annak kultúrájával, sokszor az idősebb generáció tagjai szorgalmazzák az ősi nyelv "elhagyását", mondván: tanulni, boldogulni csak világnyelven lehet.

---

"Őrült beszéd, õrült beszéd: de van benne rendszer."

Meg persze jó adag negatív tapasztalat is, mert lássuk be: nincs az az ember aki kedvező körülmények közt önszántából feladja az anyanyelvét. Ellenben boldogulni kell valahogy, ennek pedig olykor nagy ára van...

Csodaszép magyar nyelvünk egyenlőre nincs a legveszélyeztetettebbek listáján: az idegen nyelvekkel más szempontból állunk hadi lábon. Kevesen és nem túl magas szinten beszélik bármely más nemzet nyelvét. Vagy ha jól tudnak is, mondjuk angolul, a nyelvhsználat többnyire a praktikumra szorítkozik és csak ritkán lép ki az "utazás-munka-kapcsolattartás" háromszögből.

 

Módosult tudatállapot

Az irodalom valahogy kívül esik a körön. Talán mert a befogadásához hogyúgymondjam el kell lazulni. Hagyni kell sodortatni magunkat. Ez meg nyilván akadozik, ha folyamatosan szótárazni kell. Még akkor is, ha teszem azt az e-könyv olvasón már beépített funkció, hogy odaállunk a szóra és kiírja a jelentését. :) A nyelvtanulási szempontból nélkülözhetetlen könnyített olvasmányok pedig nem ugyanazt az élményt nyújtják. Ráadásul többnyire klasszikusokat dolgoznak át, pedig a kortárs irodalom nyelvezete lényegesen közelebb áll a mindenkori olvasóhoz.

 

"Hagyd végre magad, hogy vigyen az ár!"

Tehát az olvasók többsége az anyanyelvén tudja legintenzívebben befogadni az irodalmi művek keltette impulzusokat. Remekművek viszont szerencsére nem csak magyarul íródnak, ezért van létjogosultsága a műfordításnak. Hogy elhozza más nyelvek szépségét, más kultúrák gondolkodásmódját és táplálja, frissítse az igényes magyar nyelvet. 

 

A racionális vonal

Hasonló okokból fontos a magas színvonalú szakfordítás is. Hiszen ha egy adott tudományterület szakirodalma csak idegen nyelven elérhető az jelentős terhet róhat a szakértőkre, kutatókra. Még akkor is ha példának okáért angolul és/vagy németül jól beszélnek, mivel a számukra szükséges dokumentáció mondjuk pont oroszul íródott...

 

Kényes egyensúly

Sok múlik rajtunk, anyanyelvi beszélőkön, nyelvtanulókon. Sok múlik azon, hogy meg tudjuk-e találni az "arany középszert" nyelvünk igényes használata és a választott (jó esetben: szeretett) idegen nyelv alkalmazása közt. Mert minden elveszett nyelvvel elvész egy darab a világból és minden kihalt nyelvet sirat valaki.