MŰFORDÍTÁS

2021. áprilisában jelent meg norvégul a legnagyobb norvég kiadó "Európai remekművek" sorozatában Szerb Antaltól az Utas és holdvilág. A Dobos Éva által fordított regényről több napilapban és irodalmi újságban jelent meg könyvismertető, külön kiemelve a fordítást.

---

Preben Jordal például így méltatta a fordítót és a fordítást az Aftenposten – a legnagyobb norvég napilap - szombati mellékletében 2021. április 24-én:

Én soha nem fogok megtanulni magyarul, de mégis úgy gondolom, hogy Dobos Éva kitűnően fordította norvégra az Utas és holdvilágot. Azon kevés aktív műfordítók egyike, akik norvégról és norvégra is fordítanak.

Ez mindenképpen imponáló és figyelmet érdemel. A fordításon kívül igen tartalmas utószót írt a könyvhöz.

„A fontos dolgok általában nagyon régen történtek”, hangzik el a regény elején. Annyi biztos, hogy a Cappelen Damm kiadó az eddig kiadatlan remekművek sorozattal fontos küldetést teljesít a fordított minőségi irodalom terjesztésében.

Sok könyvet írtak régen, amelyek még nincsenek lefordítva norvégra. Érdeklődéssel várom a sorozat következő köteteit, különösen miután a kiadó megadta az alaphangot a művek színvonalához.

Nehezen tudok elképzelni jobb sorozatindítót a „Kiadatlan remekművek” sorozatban, mint az Utas és holdvilágot.

 

 

 

A Morgenbladet 2021/18. számában pedig az alább ismertető jelent meg:

 

 

Vándor a sötét sikátorokban

A magyar klasszikus Utas és holdvilág frivol, könnyelmű regény

 

Frode Johansen Riopelle

 

Olaszország hosszú idők óta különös vonzerővel hatott az északi félteke íróira. Kék ég, napsütés, olajfákkal beültetett lankás domboldalak, kupolák, árkádok. Szép! De ahogy Miss Levish mondta, amikor angol vendégeit körbevezette Firenzében E.M. Foster Szoba kilátással (1908) című regényében: „Az ember nem a szépségért, hanem az életért jön Olaszországba.” Az amerikai Henry James is így látta: „Végre – először – élek!” írta egy levelében, amikor fiatalkorában, 1869-ben Olaszországba látogatott.

Az Utas és holdvilág – a két háború közötti magyar irodalom klasszikusa, most már norvég fordításban is olvasható - főhőse, Mihály fiatal kora ellenére világlátott ember. De Olaszország, ahol „félt, mint az erős napsütéstől, a virágok szagától és a nagyon szép nőktől”, mindig rémisztő volt számára. Csak amikor a családi vállalat társtulajdonosa lett, és a házassága biztos hátteret nyújtott, akkor mert ismét Olaszországba utazni. Érthető, hiszen egy olaszországi nászút eleget tesz a polgári elvárásoknak, és elegendő ahhoz, hogy a magába forduló Mihály szembe merjen nézni a szabadsággal, amit az ország képvisel.

 

A szabadság határai

A baj akkor kezdődik, amikor egy este Mihály a szállodaszobában hagyja Erzsit és útjára indul - bolyongni kezd Velence sötét sikátoraiban. Mihály Szerb enyhén ironikus mesélője szerint egy italt keres, egy „rejtett ízű italt”, de hamar kiderül, hogy Mihály valójában szenvedélyre szomjazik: mindent elsöprő barátságra és szerelemre, amit csak fiatal korában élhet meg az ember, amikor még előtte az élet. A sikátorok az emlékezet vad ösvényeire terelik, vissza a gimnazista évekhez, amikor a romantika és a szabadság határait feszegetve bizarr szerepjátékokat játszottak egy testvérpárral egy budapesti házban.

Amikor Mihály és Erzsi egy állomáson elveszítik egymást és ki-ki a maga útján megy tovább, a nászútból mindkettőjük számára főleg egy belső utazás lesz, egy nosztalgikus és várakozással teli felfedezőút, az igazi énjeik keresése. Szerb iróniájára jellemző, hogy amint azt hisszük, hogy megfogtuk a kapcsolatok lényegét, ő az egészet fejre állítja, vagy belevisz egy csavart, amely bonyolítja és az egyszerű ellentéteket feltűnő párhuzamokká vagy paradoxonokká változtatja.

Kiderül, hogy míg Mihály azért vette el a gazdag Erzsit, hogy megvesse lábát a polgárság köreiben, Erzsi azért ment Mihályhoz, hogy abból kitörjön. Az elválás arra kényszeríti őket, hogy ki-ki a maga módján átgondolja az egzisztenciális választásait, és a kalandvágy és a biztonság utáni vágy kiegyezzenek egymással.

 

Halálig tartó szenvedély

Semmi sem fokozza jobban az életérzést, mint a halál közelsége. A klasszikus irodalomban Shakespeare Romeó és Júliájában (1597), Thomas Mann Halál Velencében (1912) című regényében Olaszországban a szenvedély visz halálba. Az ifjúkori amatőr színházban Budapesten, ahogy Mihály bódult állapotában egy hosszú monológban elmeséli Erzsinek a regény elején, a gyilkosságok és öngyilkosságok mögött erotikus vágyak húzódnak. A drámaiság és az álomszerű múltbéli képek átívelnek a jelenbe. Az olaszországi nászút fokozatosan egy sikátorokban, romok között, temetőkben, teraszkávézókban játszódó, tragikomikus commedia dell´arte-szerű előadássá válik. Az egymást követő valószínűtlen véletlenek végül Mihályt és a régi barátait egymáshoz vezetik.

Tamást kivéve, aki öngyilkos lett. Mihály ifjúkori elérhetetlen szerelme a budapesti időkből, Éva, sem bukkan fel a sikátorokban. Mihályt is és Erzsit is becsapja a távoli múltból előtűnő csalárd barát, ami az egyébként laza és tekervényes történetszövésnek összefogó motívumot ad: A játék. A történet. Az intrikákból születő helyzetekben hűtlenség, érzéki-tesi túlkapások és bűnözés jelenik meg. De az a kérdés, hogy Mihály hazatérjen és vállalja a botrányt, vagy kövesse a barátját a halálba ha Éva hamarosan nem jelenik meg, sem csorbít a regény könnyed, meleghangú optimizmusán.

 

Gyűlölöm a vakációt

Mihály sok tekintetben megelőzi Jean Paul Sartre és Albert Camus antihőseit, akik néhány évvel később robbantak be az irodalomtörténetbe szorongásaikkal, félelmeikkel és az autentikus utáni vágyódásukkal. De számomra a legkézenfekvőbb Szerb Antalt elődeihez hasonlítani: a ravaszkás halkszavú svájci Rober Walserhez, aki ragaszkodott a kedélyességhez és szándékosan visszafogta a polgáriasság és konformitás elleni egzisztencialista lázadást, de néha hagyta lehullni a maszkot: „Gyűlölöm a vakációt”, írja Walser a Tanner testvérek-ben (1907), „gyűlölöm a szabadságot, amikor utánam hajítják, mint mikor csontot dobnak egy kutyának.”

Szerb valószínűleg ugyanezt mondhatná a nászútról. A Utas és holdvilág frivol, könnyelmű regény, amely leginkább a hangnemével remekel, és a csevegő-társalkodó részekben, a szabadságról és a felelősségről szóló szakaszok sorjáznak: „Ma minden a munka: a munka a jutalom az elinduló ifjúnak, a tanulmányaiért, és a munka a vezeklés és a büntetés is azoknak, akiknek valami nem sikerült.”

A zsidó származású szerzőt 1945-ben egy náci munkatáborban halálra verték.

 

A Morgenbladet politikával, kultúrával, kutatással foglalkozó független hetilap

Az ismertetőket Dobos Éva fordította.