MŰFORDÍTÁS

Műfordító kulisszatitkok Tóth Krisztina költő, író, műfordítótól

A Váci Irodalmi Szalont bő fél év alatt gyakorlatilag a semmiből formáltuk működő rendszerré Magyarósi Emesével és Matkovich Ilonával . Rendkívül büszkék is vagyunk rá. Az angolhoz ugyan nem sok köze van, de műfordítás továbbképzésnek prímán beillett. Parti Nagy Lajos, Márton László és legutóbb Tóth Krisztina is olyan kulisszatitkokat árult el, amiből bátran építkezhet a startoló műfordító.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                             Fotó: Orlik Edit

 

A fenti képen Tóth Krisztina épp Camille Laurens Ha átölel az a másik... című művét dedikálja, melyet műfordítóként jegyez. Mikor elé tettem, kicsit meglepetten mesélte, hogy ez a könyv Magyarországon gyakorlatilag szőrén-szálán eltűnt, egyszerűen nem beszerezhető. Sajnos nem is volt nagy visszhangja, pedig mindenhol máshol bestseller lett. Kérdő tekintetemet látva elárulta, hogy ebben szerinte komoly szerepet játszhatott a – khm... gyenge – borító.

 

Egyet kellett értsek. Hiszik vagy sem, 10 éve ott pihen nálam is a polcon és mikor kedves barátnőmtől megkaptam, meg is lepődtem. Annyira nem stílusa, hogy ponyvát adjon ajándékba – gondoltam. Nehezen kezdtem neki, aztán néhány-tíz oldal után konstatáltam, hogy messze van ez a könnyű irodalomtól, értékes, érdekes kérdéseket feszeget, a fordítás is jó. Mégis abbahagytam, mert abban az életszakaszban még nem tudtam vele mit kezdeni. Most meg nem bíííííírom letenni! Remélem megél egy következő kiadást – valami ütős borítóval.

 

A Szalon záróestjén Tóth Krisztina elmesélte, hogy az ELTÉ-n Lator László műfordítás szemináriumára járt és, saját bevallása szerint, amit a műfordításról tud, azt tőle tanulta. A fent emlegetett könyvet olvasva, nyilvánvalóan sűrűn látogatta az órákat, hiszen egyenletesen élvezetes a fordítás, itt-ott bravúros megoldásokkal.

                                                                                                                                                              Kép forrása: libri.hu

 

Matkovich Ilona kérdésére elmondta, hogy szeret a műveit más nyelvekre átültető műfordítókkal együttműködni, mert szerinte olyan nincs, hogy egy fordító mindent tökéletesen megért az adott műből. Ha valaki egyáltalán nem kérdez a szerzőtől, az gyanús. :) Vonalkód című novelláskötetét eddig 12 nyelvre fordították le – a 13., görög fordításról a napokban írt alá szerződést – és eddig példás az információ áramlás. Olyannyira, hogy az első 3-4 fordítás tapasztalatai alapján készített is magyarázatot a további fordítóknak a problémásnak bizonyult részekről.

 

Fordítóként ő maga is keresi a kapcsolatot az általa fordított alkotás szerzőjével és nagyon szereti, ha kontrollszerkesztő is átnézi elkészült műfordítását, mert úgy véli MINDIG marad benne hiba. Hiszen a műfordító is ember: ha például nem ért valamit pontosan, addig variál, addig alakítgatja, míg megtalálni véli a megfelelő megoldást. Aztán a kontextust is úgy kezdi alakítgatni, hogy az alátámassza az értelmezését. Ellenben a kontrollszerkesztő, aki mondatról mondatra haladva ellenőrzi a fordítást, „messzebbről” nézi a szöveget és ezeket is észreveszi.

 

Mire beindul a Pázmány műfordító képzése, már nem teljesen „zölden” ugrok neki. ;)