Creative Commons Licenc
Ch-Molnár Éva: AVABLOG című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: muforditas.bloglap.hu

Fejléckép: Erik Tjallinks, Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc,

 

 

 

 


Belépés
Kereső

Szerelem ostrom idején – Tiit Aleksejev: Az erős város

Gondolat Kiadó, 2016

Fordította Lengyel Tóth Krisztina

„A nevem Dieter. Valaha valaki más voltam, de ennek már nincs jelentősége. Az ország, ahonnan származom, már nem ugyanaz, mint volt, és az emberek, akik emlékezhetnének rám, már halottak. Mert mi egy ország, és mi egy nép? Vízcsepp egy vödörben, semmi több. Én mégis megpróbáltam. Megpróbáltam hazatalálni, fellelni a hazai partot. Kéziratokban és térképeken és vándorok történeteiben. Sehol sincsen. De emlékszem a felhőkre az égen, a ködre a rétjein, és a kerekfejű kígyó nyomára, amint surran a széna között. És tudom, hogy nem álmodtam.

Az igazi otthon az, ami felé úton van az ember. Amit a gondolataiban hordoz. Az én gondolataimban az a város van, amit visszavettünk a hitetlenektől. … Jeruzsálem.”


Tiit Aleksejev a Nyitott Műhelyben             Fotó: Scholtz Kristóf - Észt Intézet

Így indul Tiit Aleksejev trilógiájának nyitó regénye, A zarándokút, melyben aztán Dieter, az idős, kolostorbeli kertész emlékein keresztül magunk is végigjárhatjuk az első keresztes hadjárat minden gyötrelmes kilométerét, öldöklő ütközetét, kínjait, reményeit, míg végre sikerül Antiokheia, Szíria fővárosának bevétele, és az ifjú Dieter hősies tette jutalmául elnyerheti szíve hölgye kezét.

Az erős város ott folytatódik, az Orontész partján, 1098-ban.

„Azt mondják, a szentek egyik lábukkal a mennyben vannak, másikkal a földön.

Antiokheia alatt ugyanígy állt az egész sereg.

Borotvaélen.”

 

A történet ezen része nem csak térben, időben is rövidebb távot ölel fel, szűk két hetet csupán, és egészen más olvasmányélményt jelent, mint A zarándokút: sodróbb, feszesebb, erőteljesebb benne az emberi kapcsolatok bemutatása és szusszanásnyi időre visszatérhetünk a szereplőkkel a hétköznapokból ismerős helyzetekhez. Zavarba ejtően ismerős helyzetek ezek, hiába a csaknem ezer évnyi távolság. Az egyik oldalon szerelem, vágy, összetartozás, barátság és bajtársiasság a legzordabb körülmények között is, és a törekvés, hogy javítsunk a körülményeken, vagy legalább normalizáljuk azokat. A másikon intrika, álnokság, hatalomvágy, árulás, vér és halál. Az ember kicsinységének tudata.

Sajnos a szereplők egy része kidolgozatlan, így nehéz megjegyezni ki kicsoda, kivel van és mik az indítékai. Dieter, a főhős, úgy tűnik, lassan átlátja a helyzetet, de csak hiányosan szolgál magyarázattal, nekem olvasóként időnként csak annyi jött át, hogy no lám, itt is mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti.

Az alapállás szerint adott egy csapat keresztes az elfoglalt városban, akiket egyik oldalról a fellegvárba bemenekült eredeti (görög) várvédők, a falakon kívülről pedig egy másik csapat hitetlen támad, akiket Kerboga vezet, és szintén a várost akarják. A körülményekből adódóan Antiokheiában civilizáltabb viszonyok közt telnek a várakozás napjai, mint mikor a pusztában vándoroltak, ez mégis sok szempontból nehezebb helyzetet teremt, hiszen itt az éhezés már nem áthidalható probléma, ahogy az utánpótlás megszervezése sem az. Pestiesen szólva: Megszoksz, vagy megszöksz.

Érdekes pillanata a történetnek, mikor elkezdenek mutatkozni a széthullás jelei Isten seregének táborában. Mikor kiderül, hogy a főurak sorra ugrálnak ki a városfalon és szöknek el, embereiket, a remélt pozíciót és zsákmányt hátrahagyva. (Ők nem tudtak megszokni…) És kifejezetten megrendítő, mikor az arisztokratikus kívülálló, a mindig józan, magabiztos, kissé fölényes és titokzatos Raimondus viselkedésén is érződni kezd a kétség.  Az ő karaktere egészen árnyalt, fontos szerepe van, hiszen ő az, akinek szolgálatába állva Dieter apró árvaként járni kezdi a világot. Tőle tanul meg olvasni, mellette nyílik ki a szeme és szelleme, vele indul útnak Jeruzsálem visszafoglalására. Raimondus a keresztes hadjárat krónikása, de sejthetően nem csak az a feladata, hogy feljegyezze az eseményeket, bár ez a vonal homályban marad. Ő az, akinek időről időre felbukkanó alakjában tulajdonképpen a hadjárat ölt testet. Vissza-visszatérő igazodási pont a történet során. Cselekedetei, elgondolásai és hozzáállása a zarándoklat aktuális állásának lenyomata.

„Raimondus fölöntött a garatra. Dülöngél előre-hátra, és közben motyog:

– …a legrosszabb a hitetlenség… ha hiba van a lélekkel… Mi itt csak beszélünk és beszélünk… de a hitetlenség… ha egyáltalán nem hiszel… – a tenyerébe támasztja a fejét, és lecsukódik a szeme.

Hallom a lépcsőn Mária lépteit. Nyílik az ajtó.

– Minden rendben – súgom oda neki. – Mindjárt jövök.

Raimondus fölriad, és folytatja:

– Én csak félúton járok… legalább tudom… De a hitetlenség… aztán már meg vagy fogva… – ködös pillantással körülnéz. – Miért nem ég a lámpás? …he?… Mindegy, ide figyelj… kérdeztél a krónikáról… A krónikának vége… az egész zarándoklatnak vége…

Hirtelen teljesen tiszta tekintettel néz rám.

– Ki kell törnünk innen – szakad ki belőle. – Antiokheia megfojt minket!

Teljes erejéből lesújt öklével az asztallapra.

– Csoda kellene! Valami, ami fölébreszt bennünket… A fenébe, de bevertem a kezemet – motyogja, mielőtt a feje az asztalra bukik.”

 

Nem akarom előre lelőni a poént, úgyhogy nem árulom el, lesz-e csoda, amivel újfent igazolhatják a résztvevők felé a vállalkozás Istentől való voltát, hogy itt valóban „Deus vult”. Azt azonban még elmondom, hogy ez a regény ott ér véget, mikor a zarándokok kitörnek a városból. És miután az a könyv első bekezdésétől nyilvánvaló, hogy Dieter eljut Jeruzsálembe, így a harmadik résznek inkább az a tétje, milyen jellemfejlődésen mennek át főbb szereplők, és meddig jutnak saját belső útjukon. Kíváncsian várom!

Szerelem ostrom idején – Tiit Aleksejev: Az erős város hozzászólásai

Szólj hozzá

0.027 mp